A Práter és környéke

A fele már eltűnt, de azért maradt még valami az utcából, a környékből. Talán sikerül nekem is megmentenem belőle valamit.

KÉRÉS

Ha van a birtokotokban olyan fénykép, ami ezekről a helyekről készült, küldjétek el erre a címre, s fel fogom tenni a blogra: prater.59@gmail.com

Friss topikok

  • HiSa: @estella: Nagyon köszönöm ezt a hozzászólást, egy csomó emlékemben megerősített... (2011.08.30. 09:02) "Képzelt beszélgetés"
  • erzsi56: papházak egy külön világ volt gyerekek számára mert ott már egy kicsit jobb moduak éltetek.szemben... (2009.11.07. 18:11) III.
  • erzsi56: én 1962 es1970 laktam a prater utca 66 ban papgodor elottunk volt sokat jatszotam ott egy jatszote... (2009.11.04. 22:43) IV.
  • Régész: Kedves HISA! Mivel a nevedet nem tudom, csak így szólítalak meg. Ha azt mondom, hogy nagyon tetszi... (2009.04.24. 20:37) 11.
  • sipi.moni: Nagyon érdekes, várom a folytatást. (2009.04.10. 09:56) IX.

2009.02.03. 16:05 HiSa

I.

A Golgota

A kolónia előtt van a Golgota tér, illetve Golgota utca, ahol egykor domb állt, rajta egy kápolna, előtte három kereszt, és az Orczy út felől egy stációsorozat.

(Forrás: Internet)

Én még láttam, ami már nincs…

Nagyanyám gyakran kézen fogott, és a Práter utcából, ahol laktunk, elsétáltunk a számomra mint pici gyerek számára csodásan messzire lévő játszótérre, ami olyan „furcsa” volt. Furcsa volt, mert ahogy végigmentünk a Práteren, aztán a Kőris utcán, az mind olyan „egyenes” volt, szép merőleges utcákkal, mint az Illés, a Kálvária – aztán minden olyan furcsa „ferde” lett, ahogy megláttuk a Golgota tér zöld lombjait, „ferde”, amilyen a Vajda Péter utca is, a tér ehhez hajlott hozzá jobb kéz felé, de ez azért tetszett nekem. Ahogy tetszett a játszótér is – nem tudom, nagyanyám ezért hozott-e el ide, mert tisztább volt, mint a házunk előtt elterülő Papgödör, vagy egyszerűen csak szeretett itt üldögélni a fehér kövek között.

Mert akkor még ott voltak azok a fehér kövek – a stációk: fogalmam sem volt, mik azok a stációk, de haloványan emlékszem még valamiféle körmenetre is, amikor körbesétáltuk ezeket az oszlopokat, lassítva olykor-olykor, félhangosan énekelve.

Én a homokozót élveztem – mindenféle sütit gyártottam, ahogy kell, és akkor még nem voltam annyira bátortalan, mint később, akkor még könnyedén szóba elegyedtem fiúkkal-lányokkal, mind velem egykorúakkal, és ez azért tetszett nekem. Talán épp ezért is maradt meg bennem annyira a kép a térről, a Golgotáról, hogy amikor sok évtizeddel később megláttam egy fotót róla, előtérben egy mosolygós szemű, ünneplőbe öltözött kislányról – olyan ötéves-forma lehetett –, minden ismerős lett hirtelen: a házfal és a Vajda felőli kerítés melletti fák közötti sétaút a fehér kövekkel, középütt a homokozó, messze a távolban egy kis domb egy fehér templommal – ezerszer is jártam itt!!!

(Az a kislány mesélte, hogy kisiskolás korában már a romok között kergetőzött a fiúkkal, néhány puszi, talán csók is el-elcsattant közöttük…)

Aztán jártam arra autóval is, egy igazi nyugati autóval! A hatvanas évek elején, igen, nyugati autóval – hogy Renault volt-e vagy Peugeot, nem tudom! Ott, ahol apámék szabóműhelye volt, lakott egy kislány, „örök” játszótársam, az ő szülei vittek el „vendégként” valahová vidékre egy rokonukkal, akit a Vajdában kellett valahol felvennünk, közel a Népligethez. És az autó majdnem ugyanazt az utat járta be, amit mi gyalog nagyanyámmal; egy kisgyerek mércéjéhez képest valósággal „suhant” az autó a házak között, meg aztán mellette ülhettem annak, aki nekem akkor a világ közepe volt – szóval nem figyeltem, megvannak-e még a „kövek”, a stációk... s ha meg is vannak, megvan-e mind, bár azt sem tudtam, mennyi volt, mennyinek kellene lenni a „rendtartás” szerint, s őszintén szólva, máig sem tudom pontosan...

 Évek teltek, s mikor újra „dolgom” lett arrafelé, már nem voltak fehér kövek, nem volt kápolna. És ahogy az a világ rendje, velem „öregedett” körülöttem minden: a játszótéri homokozó helyén korabeli srácok rúgták a labdát, és akkor már én csókolóztam, úgy igazán, tinédzser módjára: vadul, könyörgősen, próbálósan, eszeveszetten – egy szép, mosolygós szemű kislánnyal…

Mindenesetre azért ez tetszett nekem, nagyon is.

Meg az is, amikor rendre összevesztünk, és csak amúgy, egyedül ücsörögtem az ismerős padokon, s támasztottam a vaskerítést. Így vártam rá egyszer, egy szombat délután, úgy tudtam, moziban van a barátnőjével. Sürgős kiengesztelnivalóm akadt felé, így hát vártam, s míg vártam, elszívtam egy egész doboz műanyag dobozos Philip Morrist („Filip Morgót” – ahogy akkor hívtuk).

Aztán meg amikor éppen nem voltunk összeveszve, ezerszer kísértem haza – délelőtt, esténként, egyszer még hajnalban is, amikor még a villamos sem indult el a Vajdában. Az érettségi bankett után vettük nyakunkba a várost a Mátyás pincénél, és hajnali 4–fél ötig sétáltunk keresztül-kasul a városon, én öltönyben, ő hosszú estélyi ruhában, és beszélgettünk. Mindig csak beszélgettünk, órákon, napokon át. Hajnal volt, mire hazaértünk a Golgotához, már igencsak rágyújtottam volna (mert vele sosem gyújtottam rá), és nem volt mivel. Hazafelé egy közeli kis utcában egy asztalosműhely már dolgozott, ott kaptam egy doboz gyufát, így már könnyebb volt az a tízperces út a Práterig.

Persze volt más ok is meglátogatni a Golgotát. Bár hivatalosan Ganz Művelődési Háznak hívták, mi magunk között csak úgy emlegettük: „megyünk a Golgotára” – koncertre, persze. A művház a Kolónia Golgota téri sarkán volt, ott, a nagyteremben játszott a Bergendy, akkor már Rózsival (mindenki tudta, honnan kapta a nevét, de magunk között sohasem mondtuk). Fergeteges volt, amit csináltak hétvégeken – saját dalaik mellett külföldi menő slágereket játszottak saját átiratban, emlékszem, az Osibisa Woyaya-ját úgy játszották, mint maga Osibisa sem; az utolsó, afrikai dobokkal tüzdelt alig egyperces kis részből egy fantasztikus zenei orgiát csaptak, szólt vagy negyed óráig („We Are Going – Heaven Knows Where We Are Going”: az ég tudja csak, merre megyünk).

 Aztán egyszercsak nem mentünk többet a Golgotára, mert – csak az ég tudja, honnan, de – jöttek a „görögök”. Nem tudom, tényleg azok voltak-e, s hogy miért hívtuk őket „görögöknek”, de jöttek mint egy igazi galeri, és onnantól lett balhé a koncertek mellé, előkerültek a borotvapengék is, amiket olyan „ügyesen” tudtak a másik arcába pöckölni. Lassan Bergendyék is elköltöztek onnan, aztán már nem tudom, ki zenélt ott, zenélt-e egyáltalán valaki.

De azt tudom, hogy akkor már nem voltak sem stációk, sem templom, még a kis dombot is felére hordták szét – azt hallottam később, valamikor még a hatvanas években felrobbantották a kápolnát, mert életveszélyessé vált. Hiányzott akkor nekünk, hiányzik ma is.

Később már csak ritkán jártam arra. Mikor a fiamat vittem kocsival a népligeti Fradi-pályára, például. És láttam, hogy először eltűnt a 23-as villamos, felszedték a síneket, elbontották a megállókat is. Aztán egyszercsak egy benzinkút nőtt ki az akkor már Orczy út felőli oldalon – ott, ahol egykor a stációk indultak, és ahonnan egyszercsak olyan furcsán „ferde” lett nekem kisgyereknek a világ.

Semmi nem maradt az egykori Golgotából, csak az emlékek, néhány fénykép, zenék – meg egy gyönyörűszép, mosolygós szempár, azé az egykori kislányé, aki most a vállam fölött áthajolva olvassa ezt a kéziratot…

Ez azért tetszik nekem, nagyon is.

 

A Tisztviselők Házépítő Egyesülete alapítja az 1885–87 években az ún. Örömvölgydűlőben a Tisztviselőtelepet. 1930-ban felépül szomszédságában a MÁVAG kolónia. Vasár- és ünnepnapokon a hívek számára 1897-től szentmisét az 1885-ben emelt Golgota-kápolnában mondanak. A szecessziós stílusban épült kápolna és stációi a második világháború alatt és az idők folyamán súlyosan megrongálódtak. Lebontásuk után a szoborcsoportozatot és az 1. és 14. stációt a Rezső téri Magyarok Nagyasszomnya temploma mögött állították fel ...

(Forrás: Internet)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 komment

Címkék: gyerekkor nyócker kolónia józsefváros golgota tér práter utca


A bejegyzés trackback címe:

https://prater.blog.hu/api/trackback/id/tr67920244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smeli 2009.02.17. 22:27:38

Nagyon jó volt olvasni ezeket a sorokat. Visszarepültem mint egy időutazó a gyermekkoromba, hiszen én is ezen a környéken nőttem fel, és sok emlék fűz oda. Emlékszem a Golgotán a stációképekre és halványan a dombon álló kápolnára, a 23-as fapados villamosra.....
Köszönöm!

ica · http://nyoc.blog.hu/ 2009.02.21. 09:43:54

találtam egy érdekes oldalt, a lap alján ABC szerint felsorolva az utcák. van egynéhány a 8-ból is, szép régi felvételekkel. ezekre te talán ráismersz :-)))
hampage.hu/trams/sinek.html#lista