A Práter és környéke

A fele már eltűnt, de azért maradt még valami az utcából, a környékből. Talán sikerül nekem is megmentenem belőle valamit.

KÉRÉS

Ha van a birtokotokban olyan fénykép, ami ezekről a helyekről készült, küldjétek el erre a címre, s fel fogom tenni a blogra: prater.59@gmail.com

Friss topikok

  • HiSa: @estella: Nagyon köszönöm ezt a hozzászólást, egy csomó emlékemben megerősített... (2011.08.30. 09:02) "Képzelt beszélgetés"
  • erzsi56: papházak egy külön világ volt gyerekek számára mert ott már egy kicsit jobb moduak éltetek.szemben... (2009.11.07. 18:11) III.
  • erzsi56: én 1962 es1970 laktam a prater utca 66 ban papgodor elottunk volt sokat jatszotam ott egy jatszote... (2009.11.04. 22:43) IV.
  • Régész: Kedves HISA! Mivel a nevedet nem tudom, csak így szólítalak meg. Ha azt mondom, hogy nagyon tetszi... (2009.04.24. 20:37) 11.
  • sipi.moni: Nagyon érdekes, várom a folytatást. (2009.04.10. 09:56) IX.

2009.02.04. 08:30 HiSa

II.

A Papgödör

Klinkertéglás bérkaszárnyák fogják körül azt a kis teret, amelynek a Fővárosi Tanács kiszámíthatatlan szeszélyéből Molnár Ferenc neve jutott. (Ha hiszik, ha nem, 1967- ben az angol-magyar koprodukcióban készülő Pál utcai fiúk forg tása adta a névadás apropóját.) A 4 emeletes házakat a bennszülött józsefvárosiak ma is Papházak ként emlegetik, a terecske becsületes neve pedig Papgödör. Itt, a kerület szívében kétszáz évvel ezelőtt kétholdas park volt ugyanis: a fővárosi papnevelő szeminárium pihenőkertje leginkább a közepén álló díszmedencéről volt híres.

1912 – ez állt az egyik felszedett parkettadarab hátulján. Eltűnődtem: ekkor építették volna a házunkat? A házakat, amelyeket így ismert egész Budapest: a Papházak…

A házak érdekes L-alakban ölelték körül a kis teret, két oldalán egy-egy kocka alakú önálló házzal, a L szárain belül. A l belső öble negyedkört írt le, középen virágágyással.

Mi a Szigony sarkán álló házban laktunk. Valamikor a hetvenes évek végén az IKV (Ingatlankezelő Vállalat) úgy döntött, kipróbál egy új technikát: a lakók kiköltöztetése nélkül újítja fel a lakásokat, tetőtől talpig, a mennyezettől a padlóig. Ekkor szedték fel a parkettát, rajta a dátummal, 1912…

Körfolyosós ház volt, a lépcsőházban lift, körbefutó lépcsőkkel. Az udvart egy keskeny, sárga téglákból kirakott út kötötte össze a hátsólépcsővel és a pincelejáróval, kétoldalt füves udvar, porolókkal. Néha macskakórus jajongott egy kis párizsihéjért, akármiért, nagyanyám néha dobott is nekik ezt-azt.

A hosszú előszobából egy nagy-, abból egy kisszoba nyílt, mindkettő ablaka a Papgödörre nézett. Hatalmas, négy részre osztott ablakok voltak, belül a menyezettől a padlóig faburkolattal – egy ideig legalábbis, mert a „rekonstrukció” nyomán az alját felszedték, és gázkonvektorokat szereltek a helyükre. Emiatt aztán nehezebb is volt kint „lógni” az ablakokban nyáron, mint az gyerekkorom kedvenc szokása volt.

Sokat betegeskedtem akkoriban. De az jó volt, ha nyitva lehetett a nagy ablak, rákönyököltem a párkányra, és irigykedtem a srácokra, akik lent rúgták a labdát, vagy éppen bikáztak. (Na nem, az nem lehet, hogy nem tudják: mi is az – bikázni!!! De ha mégsem, nézzék meg ezt a honlapot: http://gyerekoldal.reformatus.hu/honlapok/jatekok/jatek1/vegyes/bikazas.htm; egy megjegyzés: a legszebb és persze mindenki által irigyelt játékszer a fényesre csiszolt patkószög volt!!!) Amikor persze nem voltam beteg, magam is szívesen játszottam Gáborral, gyerekkori legjobb barátommal. Mindig ugyanahhoz a padhoz ültünk le játszani – ha esetleg foglalt volt, ha kisebbek ültek oda, akkor elzavartuk őket, ha nagyobbak, megcsodáltuk játékukat és kivártuk, míg elmennek. A pad az akkoriban szokásos volt: két kőtámaszra fából egy ülődeszkát és egy háttámaszt csavaroztak. A festést idővel lemosta az eső, a deszka elkopott, kaptunk is rövidnadrágos ülepünkbe néhány szilánkot. De persze nem bántuk, gyorsan telt az idő, jól éreztük magunkat.

 

Sejtelmünk sem volt akkor még, hogy annak a padnak, azoknak a padoknak külön történetük van.

 

Szerencsére (szerencsére?) volt a a családban egy másik „nemzedék” is, aki nem hallgatott – a tizenkét évvel idősebb bátyám mesélt bizony ezt-azt. 14 évesen ő akkor már „felnőtt embernek számított, aki minden tiltás ellenére ott őgyelgett, ahol történt, történhetett volna valami. Ahogy ott volt akkor is, amikor egy orosz tank megállt a Papgödör közepén, és ágyucsövét annak a háznak fordította, amelynek hátsó tűzfala a Jázmin utcai általános fiúiskolával volt határos. Abban a suliban felkelők tanyázták – legalábbis ők ezt hitték. Bátyám és a haverok összeszedve minden ororsztudásukat megpróbálták elmagyarázni azoknak a szerencsétlen kiskatonáknak, hogy lehet, hogy bújkál ott egy csapat suhanc, de hát az mégiscsak egy iskola, oda járnak normális időkben ők is, mégsem illenék ripityára lőni, nem beszélve arról, hogy előtte még ott van egy négyemeletes ház is, ártatlan, békés honpolgárokkal, különben is, ez nem a nácik uralta Berlin, ahogy – állítólag – az orosz tankosok gondolták, hanem egy európai ország fővárosa, Budapest. Nem tudom, ebből mi a tény, de a történet hihetőnek hangzik, még akkor is, ha bátyám olykor-olykor hajlamos volt a dolgokat kiszínezni. Az viszont tény, mert mások is megerősítették – és ez már jóval tragikusabb története a Papgödörbeli padoknak –, hogy egy időre temetőként szolgált a tér, s a padok árva kőtámaszai rideg fejfákként. Sokan haltak meg akkor a Práter utcai „csatákban” – mindkét oldalról. És akkor ott voltak a halottak, akikkel kezdeni kellett valamit valakinek. Ismertem, aki megoldotta a problémát: a borbély, aki később az én egyre hosszabbra és hosszabbra növő hajamat is igazítgatta, már amennyire én engedtem. „Menj már a Csasznekhez” – hangzott időnként anyám eflszólítása, de apám is mondogatta: „Megyek a Csasznekhez.” Sokáig nem tudtam, ez a foglalkozása-e, vagy a neve. Mert amikor vágta a hajat, az ollót – mint szerintem minden borbély vagy fodrász – néhányszor megcsasszantotta a levegőben, és csak utána vágott. Csassz-csassz – ma is a fülembe cseng annak az ollónak a hangja. Nos: Csasznek úr szerzett valami szállító alkalmatosságot, és a fáma szerint ő szedte össze a halottakat, és – szükség törvényt bont – temette el a játszótérül is szolgáló Papgödör földjébe. Évekig voltak ott, állítólag valamikor az ötvenes évek végén–hatvanas évek elején ásták ki őket, és temették el méltóan. Ez az én történetem a Papgödörről – padok, élők és holtak, játék és szenvedés, gyerekkor… Csak soha el ne felejtsük!!!

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

http://prater.blog.hu/api/trackback/id/tr62920377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.